NetNewsWire RSS olvasó
Múltkor egyik írásomban már elpanaszoltam, vagyis feltettem a költői kérdést, hogy miért nincs normális e-mail kliens iOS-re. Majdhogynem ugyanezt a gondolatmenetet feltehetném RSS olvasó kapcsán is. Persze azért ezen a téren nem olyan vészes a helyzet, mert van pár elfogadható vagy akár jónak tűnő alkalmazás, itt inkább bosszantó a helyzet. Értem ezalatt, hogy évekig a Reeder 5-öt használtam iOS és macOS alatt. Azonban a fejlesztő irányt, vagy ha úgy jobban tetszik filozófiát váltott és kijött egy teljesen újragondolt applikációval és az lett a Reeder. A régi, jól bevált RSS app-ot pedig nemes egyszerűséggel átnevezte Reeder Classic-ra. Ezzel még nem is lenne baj, ha (1) az új alkalmazás nem lenne ennyire kusza és átláthatatlan (köszönhetően az idővonalas elrendezésnek), valamint (2) a Reeder Classic fejlesztését ne hanyagolná el ennyire. Ugyanis az utóbbi egy évben összesen három darab frissítés jött ki rá, az is mind 2024-ben: az első gyakorlatilag csak az alkalmazás átnevezését szolgálta, a második esetben némi bug fix-et kapott, végül pedig kapott BlueSky RSS feed támogatást. Ez azonban nem sok, sőt. Azért továbbra is vannak kisebb-nagyobb hibák benne (pl. iOS alatt néha nem nyitja meg a feedeket, cikkeket) és továbbra is számos hiányossággal küzd (például kulcsszó alapú szűrő, tiltólista vagy interaktívabb widget iOS-re). Persze valahol a fejlesztőjét is megértem, mert az új Reeder-re koncentrál, azt fejleszti, az az újdonság, na meg ott nem egyzer fizet a felhasználó az alkalmazásért, hanem heti vagy éves jelleggel. Csak ez így mégsincs rendjén, hiszen cserbenhagyja azokat a usereket, akik fizettek a Reeder Classic-ért.
Így gondoltam hanyagolom egy időre a fenti alkalmazást és teszek egy próbát a sokak által ajánlott, személyes adatokat tiszteletben tartó és nyílt forráskódú NetNewsWire-rel. Pár napja használom ezt az alkalmazást és eddig meg vagyok vele elégedve. Lehet, hogy egy-két apró funkcióban még alulmarad a Reeder Classic-kal szemben, de ezt az appot legalább gyakrabban fejlesztik és nincsenek benne zavaró vagy bosszantó bug-ok. Szép, letisztult felülete van, gyors, alap funkciókat tudja amit tudnia kell egy RSS olvasónak, háttérben szépen frissül és hasznos widgetekkel is rendelkezik. Szóval ha eddig nem próbáltad vagy egyáltalán nem használtál ilyen jellegű alkalmazást, akkor ideje, hogy tégy vele egy próbát.
Ja és ha esetleg nem olyan oldschool nerd lennél, mint én és nem tudod mi az az RSS olvasó, akkor itt egy rövid definíció a Wikipédia szócikke alapján: Az RSS-t gyakran frissülő oldalak (többek között blogok, portálok) használják, az oldalon megjelenő új tartalom (cikkek, bejegyzések) rövid összefoglalójának terjesztésére. Sok szempontból a hírlevél Web 2.0-es utódjának tekinthető. A felhasználók az RSS-csatornákra történő feliratkozás révén előre beállíthatják, hogy honnan szeretnék a friss híreket megkapni, így több (tíz, száz) oldal hírei egyetlen felületen hozzáférhetők, kezelhetők lesznek, nem kell mindegyiket végiglátogatni a felhasználót érdeklő információ megtalálására.