================
== Zsombe.com ==
================
Az internet zsákutcája!

A Linux részesedése átlépte a 4 százalékot!

linux

2024 a Linux desktop éve lesz! Süthetném el a poént, amit már annyian és annyiszor elsütöttek az elmúlt években, aminek hatására inkább már csak egy elcsépelt közhely maradt ebből a mondásból. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy idén február végén a Linux átlépte a 4%-os piaci részesedést az asztali operációs rendszerek piacán - számolt be róla a StatCounter.

Elsőre nem tűnik soknak ez az érték (egészen pontosan 4,03%), hiszen a Windows - mint a piac uralkodója - 70% feletti részt hasít ki a tortából. Ugyanakkor érdemes azt is szem előtt tartani, hogy csupán a tavalyi év júniusában lépte át a 3%-ot a Linux - ami röpke 30 évébe telt az operációs rendszernek. Szóval ebből az aspektusból már igenis nagy szónak számít az a +1% növekedés amit elért az elmúlt nyolc hónapban.

Na és hogy minek köszönhető ez a hirtelen ugrás? Szerintem több összetevős az egyenlet: egyrészt a kockák (IT szektor, fejlesztők) körében továbbra is töretlen népszerűségnek örvend. Másrészt a hétköznapi felhasználóknak is egyre fontosabb a biztonság és stabilitás, amit a Windows-zal ellentétben a Linux rendszerek valóban nyújtani tudnak. Harmadrészt pedig - ha már a Microsoft terméke szóba került - a Windows a főverzió váltásokkal csak egyre csúsnyább és átláthatatlanabb, addig a Linux egyre szebb és felhasználóbarátabb.

Szóval ha Neked is fontos a biztonság, a stabilitás, a szép és átlátható szoftveres környezet, na és nem utolsósorban még a pénztárcádnak sem vagy ellensége (hiszen a legtöbb otthoni felhasználásra szánt Linux ingyenes), akkor ajánlom kipróbálásra az OpenSUSE, Linux Mint vagy Manjaro Linux disztribúciók egyikét.